CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A váci Püspöki Palota idén másodízben csatlakozik az Idegenvezetők Világnapja programsorozathoz, amelyet február 24-én tartanak. Az alkalomból meghirdetett csoport sajnos már betelt, de más alkalommal szívesen látunk egyéni és csoportos látogatókat a palotában.
A Püspöki Palota és a hozzá kapcsolódó kert a hajdani püspökváros középpontjában, Vác belvárosában helyezkedik el. Migazzi Kristóf (1714 - 1803) püspök építtette a váci Nagyboldogasszony-székesegyházzal együtt. Vác barokk arculata, számos épülete is a püspöknek köszönhető. A Püspöki Palota jelenleg is püspöki lakhelyként működik. Máig őrzi múltjának különleges tárgyi, szellemi értékeit. A látogatás során végigjárjuk a palota dísztermét és szalonjait, majd teszünk egy kisebb sétát a palota kertjében is.
Idegenvezetőnk a látogatókat a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban fogadja, melyet a barokk kori váci Püspöki palota egykori gazdasági épületének teljes felújításával alakítottunk ki. (Vác, Galamb u. 1.)
Egyéni látogatóknak minden szombaton van garantált vezetés, 11:00-kor indul, csoportoknak pedig rugalmasan tudunk időpontot adni.
További részleteket itt olvashatnak: https://vaciegyhazmegye.hu/turizmus.html
A Naphimnusz Egyesület Hamvazószerdától kezdve a nagyböjt vasárnapjaira egy-egy rövid elmélkedést készített 2026-ban. Ezekben pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemlélik a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követnek majd ezek az elmélkedések: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Az elmélkedések végén olvasható néhány tipp a leírt gondolatok megélésének segítésére.
Marton Zsolt megyéspüspök a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatta be a nagyszombati húsvéti vigília szertartását, amelyen a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították az asszisztenciát. A főpásztor szentbeszédében a Római levél gondolatait emelte ki a keresztségben új életre támadt emberről hangsúlyossá téve ezúttal a húsvéti szertartásban megújított keresztségi fogadalmakat.
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, keresztútjának, halálának és temetésének napja. Az Egyház – ősrégi hagyomány alapján – ezen és a következő napon egyáltalán nem mutat be szentmiseáldozatot. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be áldozatát a kereszt oltárán. A Jézust jelképző oltár teljesen dísztelen: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. A nagypénteki szertartást Marton Zsolt megyéspüspök vezette a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az asszisztenciát a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították.
A nagycsütörtök esti liturgiában az utolsó vacsora felidézésével az eucharisztia alapítására emlékezünk, amikor Jézus maga köré gyűjtötte tanítványait. Az ünnepi szentmisét Marton Zsolt megyéspüspök mutatta be a Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az asszisztenciát a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították.2026. április 7. kedd
Herman
Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az...
Összes program »